Friss előrejelzés: így alakul az időjárás szenteste

Azok, akik fehér karácsonyról álmodnak, idén sem fognak örülni. Az Időkép friss, 30 napos előrejelzése alapján most kiderült, hogy milyen időjárás várható szenteste, és eszerint szinte semmi esély nincs a havazásra. Úgy tűnik, az esernyőkre ettől függetlenül szükségünk lesz majd december 24-én, ahogy az év utolsó hónapjában több alkalommal is.

A média hatása: Hámori Luca vallomása az olimpiai botrányról

Hámori Luca hazaért Párizsból és elárulta: a felkészülés eleje óta sportpszichológussal dolgozik, aki segített neki az olimpia alatt és után történteket is feldolgoznia. A sportoló első magyar női ökölvívóként jutott ki az olimpiára, ahol 5. helyezett lett. Nagy visszhangja volt az Imane Khelif elleni mérkőzésének, amiről Hámori azt mondta: „ezen a mérkőzésen úgy alakult, hogy ő volt a jobb, a jövőben meglátjuk.”

Eltúlzott pénzügyi terhek: sokaknak alig futja a fizetésből

A magyarok 72 százalékának nincs elég pénz a családi kasszájában, havi szinten átlagosan 200 ezer forint hiányzik a háztartásoknak ahhoz, hogy kényelmesen megéljenek. Akiknek 2024-re pénzügyi céljai vannak, és már konkrét összegben gondolkodnak, ideálisan mintegy másfél milliót szeretnének költeni, de reálisan 600 ezer forinttal számolnak. A legtöbben utazásra adnák ki ezt a pénzt – derült ki egy új kutatásból.