Az otthoni rejtett kincsek, melyek sok ezer forintot érhetnek
Százezreket kereshetsz, ha van ilyened otthon!
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Százezreket kereshetsz, ha van ilyened otthon!
Távozott Tóth Csaba az MSZP zuglói alapszervezetének éléről. A korrupcióval gyanúsított politikusnak ez volt az utolsó közéleti tisztsége. Már a helyettese is megvan: Sokacz Anikót választották elnökké.
Visszavonul a korrupciós botrányba keveredett Horváth Csaba, Zugló korábbi polgármestere. A politikus 25 év után döntött a „nyugdíjba vonulás” mellett.
Ma reggel számoltunk be róla, hogy a vádemelés történt a zuglói és az újbudai parkolási rendszerrel, valamint a BKV informatikai keretszerződésével kapcsolatos ügyben. A vádemelés olyan ismert politikusok ellen irányul, mint például Tóth Csaba, dr. Baja Ferenc, dr. Molnár Zsolt, és Horváth Csaba. Az utóbbi reagált a hírekre.
Korrupciós bűncselekmények miatt.
Megtörtént a vádemelés a zuglói és az újbudai parkolási rendszerrel, valamint a BKV informatikai keretszerződésével kapcsolatos ügyben. A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken hét személy, köztük Horváth Csaba, Tóth Csaba, dr. Baja Ferenc és dr. Molnár Zsolt ellen.
A gyanú szerint a szocialista politikus több tízmillió forintnyi kenőpénzt fogadott el egy parkolási cég képviselőjétől.