Magyar Művészek Díjtalálkozója: Arany Medál-díjak ünnepélyes átadása

A közönség szavazatai alapján Arany Medál-díjakkal jutalmazták Magyarország színművészeit, rendezőit és íróit. Többek között A Fekete pont főszereplőjét, Mészöly Annát és a film rendezőjét, Szimler Bálintot is elismerésben részesítették, de életműdíjat is kiosztottak, amelyet Szakonyi Károly vehetett át. Óriási sztárparádé volt az átadón.

Kiérdemelt elismerések: Kossuth- és Széchenyi-díjasok a díjátadón

Megmaradásunk nem magától értetődő, ezért tenni kellett és tennünk kell, a jog eszközeivel, a kultúra vívmányaival, a tudomány eredményeivel – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint Magyar Érdemrend kitüntetések átadásán csütörtökön az Országházban.

A Nemzeti Színház sztárja évek óta távol tartózkodik hazájától az orosz-ukrán konfliktus miatt: „Féltem, hogy harcolni fognak velem”

Lassan két éve már, hogy Trill Zsolt nem tudott hazalátogatni Kárpátaljára. A Nemzeti Színház művésze legszívesebben azonnal útra kellne, hogy meglátogassa kint élő családtagjait és barátait, ám valószínű, amint átlépné az ukrán határt, rögtön besoroznák harcolni a tavaly február óta húzódó háborúba.