Az égő ágyon ülő nyugdíjas asztalos megmentése: káosz és hősies tettek a Kiskunhalasi lakótelepen
Józsi bácsi lángoló ruhában ült az ágyán.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Józsi bácsi lángoló ruhában ült az ágyán.
Mihályka Szabina, az igazgatóság szóvivője az MTI érdeklődésére beszámolt arról, hogy a város hivatásos tűzoltói eloltották a tüzet, így az nem terjedt tovább, de az érintett lakás feletti ingatlan füsttel telt meg.
Tűz keletkezett Kaposvár legnagyobb lakóépületében, a Sávházban hétfőn, emiatt 48 embernek kellett ideiglenesen elhagynia az otthonát – közölte a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.
Már 5 éve, hogy egy pusztító tűzvészben leégett Párizs egyik leghíresebb épülete, a Notre-Dame katedrális.
Villanyoszlopnak ütközött, kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy autó Budapest XIII. kerületében, a Váci út és a Forgách utca kereszteződésénél. A sofőr még időben kiszállt a járműből, nem sérült meg.
A héttagú család egyetlen éjszaka alatt veszítette el csaknem mindenét. Életben maradtak ugyan, de borzasztóan nehéz lesz újrakezdeniük. Az eset óta alig tudnak aludni a súlyos rémálmoktól.
Csupán a szerencsén múlott, hogy ki tudtak menekülni.
Melléképület ég Nagyrábén.
A szülők azóta sem térnek magukhoz.
Az oltásban tizenkilenc jármű és több, mint ötven tűzoltó vett részt. Egy talpfarakás és a környezete kapott lángra.
A pánikbetegség és a sztrók talán csak a kezdet volt, mi jöhet még…
A vasútnál használt talpfák veszélyes hulladéknak minősülnek: a tűzben ezek kaptak lángra.
Az ottlakók megriadtak hétfő éjjel a látványon.
Állítólag a rákosrendezői pályaudvar területén csaptak fel a hatalmas lángok.
Állítólag a rákosrendezői pályaudvar területén csaptak fel a hatalmas lángok.
Kigyulladt az olaj egy vendéglátóhely konyháján hétfő este Budapest V. kerületében, a Zoltán utcában.
Egy családi ház kanapéágya és annak környezete kapott égett, illetve egy régi tévé is felrobbant abban a tűzben, amelynek a keletkezési körülményeit vizsgálják.
Szörnyű tragédia történt nagypénteken a nyírgelsei Kiss családdal. Az édesanya a gyerekekkel tévézett a szobában, amikor ömleni kezdett a füst a hátsószobából. Enikő lélekjelenlétének hála senki nem sérült meg, a kár azonban milliós.
A népszerű nyaralóhelynek számító görög szigetet súlyos futótűz sújtja, ami miatt már négy települést is evakuálni kellett a hatóságoknak. Az erős szél miatt nagyon gyorsan terjed a tűz a szigeten.
Tűz ütött ki egy tízemeletes társasházban Székesfehérváron, az Ősz utcában: a hatodik emelet egyik lakásában csaptak fel a lángok, és gomolygott kifelé a füst.
Húsvét előtt porig égett a székelyföldi Vásárhelyi-fivérek Vargyas-szorosban lévő háza, ahol a két testvér már eddig is sok viszontagságon ment keresztül.
Egy élet munkája veszett oda.
A szülők sokkos állapotban mentették ki a 11 éves Zsombit és a 6 éves Ádit az égő házukból. Az otthonuk lakhatatlanná vált.
30 diák utazott a buszon, ami lángra kapott.
Egy gázpalackot is kihoztak az épületből.
Tűz keletkezett egy használaton kívüli raktárban Budapest XXII. kerületében, a Háros utcában.
A környéket a tűzoltás idejére teljesen lezárták.
Ijesztő pillanatok játszódtak le Nagykovácsiban. Egy lakóház alagsorában tűz ütött ki, így a Greszl Ferenc utcába riasztották a tűzoltókat. Azt egyelőre nem lehet tudni, mi miatt csaptak fel a lángok.
Csaknem mindenki visszatérhetett a péntek hajnalban tűz miatt kiürített lágymányosi társasházba – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője délben az MTI-vel. Az OKF korábbi tájékoztatása szerint a XI. kerületi Kruspér utcában – a romok átkutatása közben – egy mozgásában korlátozott nő holttestére bukkantak a tűzoltók.
A szörnyű tragédia után szinte mindenki visszatérhetett a péntek hajnalban tűz miatt kiürített lágymányosi társasházba.