“Az élet értéke: Gyerekei mellett halt meg az anyuka, aki úgy élt, mintha ez lenne az utolsó nap
A négy kisgyermek is meghalt, a történtekért anyjuk felelős.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
A négy kisgyermek is meghalt, a történtekért anyjuk felelős.
Hatalmas tűz ütött ki pénteken Dunaújvárosban. Az egyik panelház ötödik emeleti lakásának erkélyén lobbant fel, a lángok pedig nagyon gyorsan tovább terjedtek.
Messziről lehetett látni a füstoszlopot. A lakó és a szomszédja megpróbálták eloltani.
Egy idős nő veszítette életét a Békés megyei településen.
A katasztrófavédelem közleménye szerint az éjjel leégett egy ház Békés vármegyében, ahol egy idős lakó holttestét találtak meg.
15 embert, köztük egy 3 éves kisfiút és egy 15 napos kislányt még eltűntként keresnek a csütörtök esti valenciai háztűz után. A hatóságok péntek napközben az épület lehűtésén dolgoznak, hogy a tűzoltók be tudjanak menni az épületbe.
A spanyol városban péntek hajnalban gyulladt ki az épület. A lángokat az erős szél is felkorbácsolta, és az épület homlokzatát borító gyúlékony anyag is gyorsíthatta a tűz terjedését.
Hatalmas lángokkal ég egy 14 emeletes lakóház a spanyolországi Valenciában. Jelenleg is több mint 20 tűzoltóegység próbálja megfékezni a pusztító tüzet, ami a szomszédos épületre is átterjedt.
A tüzet sikeresen eloltották, viszont az egyik vízi jármű oltás közben elszabadult a kikötőből.
Kigyulladt egy lakás Budapest VI. kerületében.
A munkálatok jelenleg is zajlanak.
Az áldozat már hosszú évek óta csak kerekesszékkel tudott közlekedni. A tragédia sokkolta a szomszédságot.
Sz. István már nem tudott kimenekülni a lángok közül.
Kigyulladt egy ház vasárnap délután Cigándon, a tűzben egy férfi életét vesztette – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Ketten ki tudtak menekülni az épületből, őket füstmérgezéssel vitték kórházba.
Hetekig küzdöttek a mentésben részt vevők az elemekkel.
A jármű motorteréből csaptak fel a lángok.
Az osztályteremből nézték a gyerekek a tüzet.
A Kollárcsik család mindenét elvesztette a pokoli tűzben.
Egy kolozsvári raktárépületben keletkezett tűz csütörtök reggel, amely óriási füstfelhőkkel kezdett égni. A lakosokat felszólították, hogy kerüljék a környéket és csukják be az ablakokat.
Hibázott egy szakember, ezért éghetett le egy család háza Pécsett. A sportolónőnek és férjének semmije nem maradt, a kár tízmillió forint.
Öt embert kórházba kellett szállítani.
Kigyulladt egy ház Szigetszentmiklóson, a Csépi úti óvoda mellett. Nagy volt a riadalom.
A katasztrófavédelem információ szerint tűz ütött ki hétfő délután a Nyugati téri aluljáróban.
Hétfőn dél körül érkezett a bejelentés a katasztrófavédelemhez arról, hogy Halásztelken kigyulladt egy épület és a benne tartózkodó ember ruházata – közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Halálos tűzeset történt Isaszegen.
A család teljesen összetört.
Három ember meghalt és nyolc, köztük egy gyerek, megsérült Párizs egy északi elővárosában, Stainsban, amikor szombatra virradóra tűz ütött ki egy lakóházban – közölték a helyi hatóságok.