A Szerelemben Szerencsétlen Szerelmi Tanácsadó
Saját élete problémáira nem talált megoldást, újságíróként azonban olvasók millióinak volt a szerelmi tanácsadója.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Saját élete problémáira nem talált megoldást, újságíróként azonban olvasók millióinak volt a szerelmi tanácsadója.
Egy hete helyezték végső nyugalomra Hadas Krisztát, a televíziózás kikerülhetetlen alakját. Mintha megállt volna az idő, úgy fest a sírja 7 nap elteltével is: megannyi virág, több tucat üzenet díszíti, élteti az emlékét, hiszen csak az hal meg, akit elfelejtenek. Megható fotók készültek örök nyughelyéről.
Hadas Kriszta érezte, hogy valami nem jó.
Derült égből villámcsapásként érkezett a tragikus hír, miszerint 53 évesen meghalt Hadas Kriszta. A kollégái, szerettei, ismerősei nem tudnak felocsúdni, hiszen a mindig mosolygós újságíró halálának semmi előjele nem volt. Csonka András összetört, élete utolsó óráit vele töltötte a váratlanul elhunyt tévés.
Hadas Kriszta váratlanul, 53 éves korában elhunyt tegnap délután. Úgy tudjuk, vásárlás közben kapott szívrohamot, a helyszínre érkező mentők pedig már nem tudták megmenteni az életét. Néhai férje, Kakuk György 2017-ben szintén hasonló körülmények között távozott az élők sorából. A lányuk, Sára megindító búcsút vett tőlük.
1992-től több tucat műsorban láthattuk és szerethettük Hadas Krisztát.
Lesújtó veszteségről kaptunk hírt.
Az utóbbi években sokat romlott az egészsége.
Kiszel Tünde már most készül a jövő évi szenzációra.
Megrázó sorstörténeteket mutat be első könyvében Holló Bettina újságíró, akivel húszan osztották meg, hogyan élnek együtt mentális betegségükkel.
Vályi István műsorvezető az Instagram-oldalára egy testvérével közös képet töltött fel.
Október 7-én ismét, hatodik alkalommal díjazza az elismerésre méltó teljesítményeket a Femcafé. A portál 2018 óta adja át az olvasók által megszavazott díjakat azoknak a nőknek, akiknek a munkássága értéket közvetít és példaként szolgálhat mindenki számára.
Havas Henrik finoman szólva berágott a kuka sportriporteren, akinek szava sem volt hozzá, hogy a taekwandós Márton Viviana a magyar után a Kanári-szigetek zászlóját is felkapta és meglengette, miután megnyerte az olimpiai döntőt. Végül ő legalább megmagyarázta, hogy miért történt ez így.
Havas Henrik sosem rejti véka alá a véleményét, és nem is vár háromig, mielőtt kimondja azt. Az ismert műsorvezető-újságíró ma ünnepli 75. születésnapját, és ez alkalomból összegyűjtöttük legemlékezetesebb beszólásait. Kőkemény, szarkasztikus és gyakran brutálisan őszinte megjegyzései mindig is megosztották a közönséget, de egy biztos: Havas sosem hagy minket unatkozni. Ünnepeljük együtt a magyar televíziózás fenegyerekét néhány klasszikus beszólásával!
A fiatal magyar nő szokatlan módon járja a világot: kifejezetten olyan helyeket keres fel, amelyeket a turisták, ha lehet, inkább elkerülnek.
A fehér házi tudósítók szervezete bírálta az amerikai elnököt pénteken, amiért Joe Biden kifogásolt több, neki feltett újságírói kérdést.
Vicsek Ferenc szerint az ATV műsorvezetője hibázott. Magyar és követői a szakember szavait használják hivatkozási alapként.
Hosszan tartó, súlyos betegségben kedden elhunyt Kulcsár Anna, a Magyar Nemzet publicistája, főmunkatársa – közölte a lap.
A HVG legendás portré rovatának egykori vezetője 78 éves volt.
Az MTVA a saját halottjának tekinti Havasi Jánost.
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napokban lett Gattyán György dúsgazdag üzletember médiabirodalmának elnöke, de már javában toborozza a szakembereket a nagyszabású projektjéhez – tudta meg a Blikk.
Ugyan visszajáró vendégként nem először van rossz tapasztalata a zuglói étteremmel, Havas Henrik mégis visszatért egy kacsasült erejéig. Már megbánta, és ennek hangot is adott a Facebookon, öklendezésének külön figyelmet szentelve.
Két tudósítóról van szó. Egyikük sokat írt Oroszország ukrajnai háborújáról és a Wagner-csoportról, másikuk pedig aláírta az orosz tudósok és tudományos újságírók nyílt levelét.
Donáth Anna a közösségi-oldalára kirakott videóval üzent Magyar Péternek. Szerinte a céljaik közösek, és személy szerint örül, hogy ennyi embert sikerült utcára vinni. Viszont aggódva nézi, hogy a színre lépésével veszélyes magatartásminták szabadultak el.
Két gyermeket hagyott hátra.
Rátámadtak egy iráni ellenzéki újságíróra a nyílt utcán, Londonban. A sérült férfi állapota stabil és nem szenvedett életveszélyes sérüléseket.
Kollégái szerint egy ikon távozott az élők sorából.