A pénztárcák réme: Csalással milliókat kivett áldozataitól
Rafinált módszerrel verte át áldozatait a csaló.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Rafinált módszerrel verte át áldozatait a csaló.
Egy ukrán állampolgárságú férfit azért ítélhetnek el, mert többször megszúrt egy másik férfit, aki véletlenül összeütközött a párjával az utcán: az összetűzés konkrétan azért alakult ki, mert a sértett összekoccantotta a vállát vádlott barátnőjének vállával. Úgy látszik, ma már ennyi is elég egy gyilkossági kísérlethez.
Folyamatos előrenyomulás Ukrajnában.
Olaf Scholz telefonon tárgyalna a békéről Putyinnal
Nyomást akar gyakorolni Oroszországra.
Nemzetközi egyezményeket, honvédelmi tárgyú törvénymódosításokat is tárgyal keddi ülésén az Országgyűlés, amelynek napirendjén az akkumulátor-újrafeldolgozó üzemek helyszínével kapcsolatos javaslat, valamint a Paksi Atomerőmű üzemidő-hosszabbítása is szerepel. Együttes általános vita lesz a honvédelmi tárgyú törvények módosításáról is. Napirenden van még továbbá a pénzügyi közvetítőrendszert érintő és egyéb törvények módosítása is.
Minden autós egyik legnagyobb rémálma vált valóra tegnap az M0 maglódi szakaszánál, amikor egy autóst egy hatalmas turistabusz majdnem bedarált, ahogy a szalagkorlátnak nyomta. A busz hirtelen sávváltás közben úgy megrongálta a videós autóját, hogy annak szinte csak a motorháztetője maradt épen. Az eset után a buszsofőr nem akarta elismerni a hibáját.
Erről beszélt a leköszönő főtitkár.
A Nyugat nem háríthatja el a felelősséget.
Szijjártó Péter az ukrán külügyminiszterrel találkozott hétfőn. Magyarország és Ukrajna is érdekelt a szomszédsági kapcsolatok fejlesztésében, közös az erre irányuló szándék, a kormány mindent megtesz ennek érdekében, de elvárja Kijevtől a magyar nemzeti közösség jogainak helyreállítását – közölte a magyar külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.
Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul az Országgyűlés őszi ülésszaka, majd mind a kilenc parlamenti frakció képviselője reagálhat, és a végén ismét a kormányfő kap szót.
„Ukrajnában nem csinálnánk, Magyarországon csinálnánk” – zárta rövidre a „félreértés” mibenlétét Orbán Balázs ma reggel a Telex újságírójának, aki többször próbálta megkérdezni a miniszterelnök politikai igazgatóját arról, hogy valójában, hogyan is értette, amikor azt mondta, mi nem úgy cselekedtünk volna mint Zelenszkij, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. Ezen kívül leginkább csak a szomszédunkban zajló háborúról és az ’56-os hősök cselekedeteinek helyességéről beszélt.
Sajtóértesülések szerint ma Budapesten találkozik Szijjártó Péterrel az új ukrán külügyminiszter, Andrii Sybiha. A közelmúltban pedig meglehetősen kérdéssé vált a két fél találkozása. A megbeszélésen nem mellesleg kiemelt helyen szerepel majd a magyar kormány által kritizált ukrán kisebbségi törvény is.
Hétfőn kétnapos üléssel indul útjának a parlament őszi ülésszaka. A délután, 13 órakor kezdődő ülésen megemlékeznek a közelmúltban elhunyt volt országgyűlési képviselőkről, Donáth Lászlóról (MSZP), Kupa Mihályról (MDF, független), Vincze Kálmánról (FKGP, EKgP) és Bodzás Ferenc Árpádról (MSZP). Szeptember 30. a helyi önkormányzatok napja, az Országgyűlés erről is megemlékezik.
Az idei ősz a kiberbűnözés eszkalációját hozza egy frissen megjelent tanulmány szerint. Ennek az a fő oka, hogy a nemzetállami csoportok és a darknet bűnbandái akár koordináltan is támogatják egymást a zavarkeltésben és a zűrzavar maximálásában, különösen a jelentős események (például az amerikai elnökválasztás) idején.
Újra medvét járt Magyarországon. Mennyien lehetnek, végleg megtelepedtek volna vagy csak átutazóban vannak? Veszélyessé válik miattuk az erdei kirándulás? Sütő Dávid, a WWF Magyarország nagyragadozók programvezetője válaszolt a Blikk kérdéseire.
Két nagyhatalommal együtt dolgozik a találkozó előkészítésén.
Újabb és újabb településeket foglalnak el.
Amerikai házelnök: Ukrajna beavatkozik az elnökválasztásba
Csütörtökön a Mandiner Stratégiai részleg című műsorában Orbán Balázs, Orbán Viktor politikai minisztere félreérthetően fogalmazott az 1956-os forradalom kapcsán. A teljes magyar közélet felbolydult kijelentésén és külföldi címlapokat is megjárt a sztori. Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke és Gulyás Gergely, a miniszterséget vezető miniszter azonnal elkezdtek csatározni, közben a Kossuth rádió ma reggeli adásában Orbán Viktor is az asztalra csapott.
Mint ismert, nagy port kavart Orbán Balázs megnyilvánulása, amikor egy interjúban 1956-tal összefüggésben arról beszélt, hogy Magyarország biztosan nem cselekedett volna úgy egy orosz támadás esetén mint Ukrajna. Most Ungváry Krisztián részletesen kifejtette, pontosan mit gondol Orbán Viktor politikai igazgatójának kijelentéséről. Ungváry továbbá hangsúlyozta, a hazaárulás mint büntetőjogi kategória ma is létezik.
Az egykori amerikai és a jelenlegi ukrán elnök ma reggel New Yorkban találkozik. A beszélgetésnek egészen biztosan sok témája lesz, ugyanis Trump és Zelenszkij politikája már jó ideje élesen szembeáll egymással. Az ukrán vezető múlt vasárnap érkezett az Egyesült Államokba, azóta találkozott Joe Bidennel és Kamala Harisszel is.
Nagy port kavart Orbán Balázs kijelentése, amikor a Stratégiai Részleg című műsor szerdai adásában 1956-tal összefüggésben arról beszélt, hogy Magyarország biztosan nem cselekedett volna úgy egy orosz támadás esetén mint Ukrajna. A miniszterelnök politikai igazgatója közösségi oldalán kért elnézést kijelentése miatt.
Szembesítik álláspontjaikat a háborúról.
Bízunk a volt elnök újraválasztásában.
Lipták Béla ’56-os hős is reagált Orbán Balázs megnyilvánulására, melyben a politikus az ukrajnai háborúban az ukránokat tette felelőssé az áldozatokért, közben pedig az 1956-os forradalmat is megemlítette. Lipták szerint a miniszterelnök politikai igazgatója hiányzott azokról a történelemórákról, melyeken a Müncheni Egyezmény után történteket tanították. „Ha nem hiányzott volna, akkor tudná: a rablóval nem lehet csak úgy leülni egy kis »béketárgyalásra« és finoman megkérdezni, nem kíván-e esetleg visszaadni valamit a lopott holminkból” – fogalmazott.
Tóth Bertalan, az MSZP politikusa írásbeli kérdéssel fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz Orbán Balázs csütörtökön nyilvánosságra került interjúja miatt. Tóth szerint a politikai igazgató megalázta az ’56-os forradalom és szabadságharc során elesettek, valamint az azt követő megtorlás áldozatainak emlékét, az ország egyik legfontosabb történelmi pillanatával együtt. Időközben ma reggel Orbán Viktor kormányfő is kommentálta Orbán Balázs mondatait.
Észak-Macedóniában van Orbán Viktor, onnan jelentkezett be pénteken reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország c. műsorába egy kihelyezett stúdióban. Megszólalt Orbán Balázs nagy port kavaró gondolatairól is