Az Európai Néppárt kontroverziális paktumot kötött a migráció és háború kérdésében a baloldallal
Ez teljesen ellentétes Magyarország érdekeivel.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Ez teljesen ellentétes Magyarország érdekeivel.
Megvédjük a magyar gazdákat!
Már több mint 100 ezren írták alá a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére létrejött agrárpetíciót – olvasható a NAK közösségi oldalának szerdai bejegyzésében.
A Tisza megszavazta az új Európai Bizottságot, a DK viszont nem. Most mindkét ellenzéki párt a másikat vádolja azzal, hogy együttműködik a Fidesszel, amely még a saját jelöltjét sem szavazta meg.
A Fidesz, a DK és a TISZA Párt egymást vádolja: ki túl fideszesnek, ki túl „Brüsszel közelinek” állítja be a másikat. A Fidesz saját biztosjelöltjét sem szavazta meg.
Zűrzavaros meghallgatások után jóváhagyta az Európai Parlament Ursula von der Leyent, valamint az általa összeállított új Európai Bizottságot, december 1-jével kezdik meg 5 éves munkájukat.
Ez a bizottság változatlanságot, és hátsó paktumokat jelent.
Egységfrontba tömörültek, majd hitet tettek Ukrajna mellet.
Koalíciót kötött a DK és a Tisza Párt frakciója az EP-ben
Hősies akciót hajtott végre az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen, miközben épp a Zürichből Brüsszelbe tartó repülőn ült. Egészségügyi segítségre szorult az egyik utastársa, és a politikus azonnal felajánlotta a segítségét. Ő gondozta az utast egészen addig, amíg leszállás után oda nem értek az orvosok.
35 milliárd euróval azt zsarolnák akit csak akarnak.
Váratlanul megszakadt hétfőn a csúcsminiszterek és energetikai vezetők brüsszeli találkozója, az úgynevezett brüsszeli Hidrogén Hét. A rendezvényt ugyanis tüntetők zavarták meg, akik bejutottak a helyszínre, ahol zöld, fluoreszkáló folyadékot hánytak ki. Mindezt azért tették, hogy így tiltakozzanak az ellen, hogy a fosszilisüzemanyag-vállalatok befolyást szerezzenek a fejlődő országok erőforrásai felett.
Összecsapnak a hullámok a feje felett?
A német kormány kérésére a magyar soros EU-tanácsi elnökség a jövő heti tanácsülés napirendjére tűzte a Magyarország ellen folyó, 7. cikk szerinti eljárás áttekintését. A döntés jelentősége, hogy a magyar kormány korábban nem tervezte az eljárás napirendre tűzését, így a német kezdeményezés új fejleményt hozhat.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az ENSZ Azerbajdzsánban tartandó éves éghajlatváltozási konferenciájára (COP29) utazik, amelyen kedden szólal fel – jelentette be a miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan. A kormányfő nem egyedül megy az azeri fővárosba, a magyar kormányzati delegáció tagja többek között Nagy István agrárminiszter is – írta az MTI.
Ez a budapesti EU-csúcs fő üzenete.
Az uniós csúcs után tart sajtótájékoztató Orbán Viktor
Nagy bajban van az európai gazdaság, és sürgősen válságkezelő intézkedések hiányában a közösségre lassú haldoklás vár rá – így foglalható össze az Európai Központi Bank volt elnöke, Mario Draghi által készített jelentés, amit hétfőn mutatott be az Európai Bizottságnak. Orbán Viktor mai rádióinterjújában úgy fogalmazott, hogy a jelentés az európai gazdaság látlelete, és sokkal lesújtóbb állapotban van, sürgősen cselekedni kell. Tarthatatlan például, hogy ma egy európai vállalkozó a gázért négyszer, a villanyért háromszor annyit fizet, mint egy amerikai.
47 kormány és államfő a magyar fővárosban.
November 15-én tárgyalja Ursula von der Leyen ügyét az Európai Bíróság.
Von der Leyen és Manfred Weber jelölésének és politikai ölelésének ára van, egy olyan politika, amely számos és meghatározó pontokon megy szembe Magyarország alapvető érdekeivel – minderről Dömötör Csaba írt a közösségi oldalán.
A Tisza Párt Brüsszel politikáját támogatja. Dömötör Csaba helyre tette Magyar Pétert és pártját.
A magyar állam büntetésének összege már több mint 330 millió eurónál járhat, ezt az összeget Magyarország az Európai Bizottságnak (EB) kénytelen megfizetni. A hírek szerint már szorít az idő, mivel csütörtökön, azaz holnap jár le a fizetési határidő. A pénzt egyelőre nem küldték el, azonban egy levelet postázott Orbán Viktor Ursula von der Leyen számára.
Oroszország csak saját területén veti be őket?
Jobb, ha magyar hamarosan kitűz egy Manfred Weber-kitűzőt is a tiszás logó mellé…
Dömötör Csaba reagált Magyar Péter posztjára.
Brüsszel olyan miniszterelnököt akar, aki mindenre bólogat.
Magyar Péter úgy gondolja, hogy Manfred Weber szereti Magyarországot.
Magyarországnak megint igaza lesz?