Menczer Tamás jövendölése: Pottyondy művésznő hódítását újraéljük 2026-ban – Készülj fel rá!
Menczer Tamás üzent Pottyondy Edinának.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Menczer Tamás üzent Pottyondy Edinának.
A közelmúltban zsarolóvírus-támadás érte a magyar fegyveres testületeket kiszolgáló Védelmi Beszerzési Ügynökséget (VBÜ), amely során védett adatok is kikerülhettek. Az ügy kapcsán kedden ülésezett a nemzetbiztonsági bizottság, azonban az ott történteket 2053-ig titkosították. Ez azt jelenti, hogy az erről beszámoló Vadai Ágnes képviselő 80 éves korában olvashatja újra kérdéseit.
Zsarolóvírus-támadás érte a magyar fegyveres testületeket kiszolgáló Védelmi Beszerzési Ügynökséget (VBÜ). Az érzékeny információkat is tartalmazó fájlokról már közzé is tettek néhány képernyőmentést. A hackerek ötmillió dollárt kérnek a titkosítás feloldásáért, ellenkező esetben nyilvánosságra hozzák a teljes dokumentációt. A kormány vizsgálatot indított.
Arról kérdezték Polt Pétert, mit tesz az ügyészség azért, ezúttal ne ússza meg a büntetést. Kiderült, A BRFK Bűnügyi Főosztálya jelenleg hamis tanúzásra felhívás bűntette miatt nyomoz K. Endre ügyében. Az eset felderítési szakban van, emiatt a kegyelmi botrány főszereplőjét március óta nem hallgatták ki.
Semjén Zsoltot arról kérdezték, mi indokolta, hogy Balog Zoltán püspök egyházkerülete 6 milliárd értékben kapjon ingatlanokat a kegyelembotrány óta. A miniszterelnök-helyettes úgy látja, a püspöknek nincs köze ahhoz, milyen állami vagyonhoz jutott ingyen egyházkerülete. Továbbá elárulta, Balog személyes barátja, amit esze ágában sincs megtagadni senkinek a kedvéért.
Augusztus végén attól volt hangos a magyar sajtó, hogy kegyetlen körülmények között zajlott BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának gólyatábora. A történtek után nyomozás indult az egyetemen, a hallgatók részéről pedig vegyes vélemények és tapasztalatok érkeztek lapunkhoz is. Vadai Ágnes a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese most kézhez kapta az ügyről szóló határozatot a rendőrségtől.
Összeül szeptember 26-án az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a Libanonban felrobbant csipogók ügyében. A testület összehívását a DK kezdeményezte. A frakció szerint ugyanis nemzetbiztonsági kockázat, hogy egy Magyarországra bejegyzett, az izraeli titkosszolgálat által létrehozott fedőcégen keresztül kerültek Libanonba azok a robbanóanyaggal megtöltött csipogók, amelyek számos Hezbollah-tag halálát és sérülését okozták.
Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes, aki többek között a kormányban az egyházpolitikáért és egyház-diplomáciáért felelős, kérdést kapott Vadai Ágnestől. A DK-s politikus azt tudakolta, milyen kapcsolatot ápolt a kormánytag a pedofíliával meggyanúsított és felfüggesztett kecskeméti plébánossal. A KDNP-s politikus válasza lakonikus volt.
Megérkezett az ügyészségi válasz Vadai Ágnes DK politikus kérdéseire, amelyeket Kiss László óbudai polgármester letartóztatása kapcsán tett fel és ősszefoglalóan azt állította, hogy egy felső politikai vezető utasítására indították el az ügyet, korrupcióval vádolva a DK színeiben frissen újjáválasztott városvezetőt.
Egy egész politikai krimi kezd kibontakozni az óbudai korrupciós ügyből. Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője most azt állítja, dokumentumokkal tudja bizonyítani, hogy Kiss László óbudai polgármester letartóztatása egy koncepciós eljárás. Polt Péter megígérte: a DK politikusának minden kérdésére válaszolni fog.
Erről beszélt a FIDESZ kommunikációs igazgatója.
A Fidesz székháza előtt futott bele Menczer Tamás, a kormánypárt kommunikációs igazgatója a DK sajtótájékoztatójába, amelyet Vadai Ágnes tartott. A tájékoztató témája Kiss Lászó óbudai polgármester büntetőügye volt. A rövid, igen feszült hangulatú beszélgetésük alatt szó esett a használt autókról és döglött ebihalakról is.
Az Országgyűlés sajtóirodájának adatai alapján a képviselők közül összesen 63-an béreltek irodát, míg 93-an lakást az állam pénzén.
Az iskolákban a tanév biztonságos megkezdését országos szinten semmi nem veszélyezteti – fogalmazott a Belügyminisztérium arra a kérdésre válaszolva, számolni kell-e a 2024/25-ös tanévben pedagógushiánnyal.
A Vári Attila vezette vízilabda-szövetség 2020–2022 között nettó 378 millió forintért vásárolt sportfelszereléseket a Breitling Sport Kft.-től, ám az árakat nézve a beszerzések költsége 160 és 200 millió körül mozgott volna. A kétszeres olimpiai bajnokot most börtönbüntetés fenyegetheti.
Vadai Ágnes kérdéseit, melyekkel a DK alelnöke az orosz hackertámadásokkal kapcsolatban érdeklődött, a legfőbb ügyész feljelentésként értékelte. Polt Péter válaszleveléből ugyanis kiderült, hogy elbírálásra továbbította őket. Vadai szerint az eset súlyos bűncselekményeket is felvet, köztük kémkedést és hivatali visszaélést, ezért úgy gondolja, az ügyészség köteles lenne kivizsgálni.
Gyurcsány Ferenc egy Facebook-videóban válaszolt a Demokratikus Koalíció (DK) jövőjével kapcsolatos kérdésekre.
Gyurcsány Ferenc szerint a választásig hátralévő alig két hétben bizonytalan marad, hogy pontosan ki Magyar Péter.
Hamis prófétákról posztolt Gyurcsány Ferenc, amit Magyar nem hagyott szó nélkül. A TISZA Párt elnökének Vadai Ágnes vágott vissza.
A milliárdos bizniszben több fideszes politikus is érintett. A gyanús szerződések dokumentációját Ujhelyi István európai parlamenti képviselő kérte ki.