Évfordulós ünneplés a csodás helyszínen – Tücsi és Sofron István
Aryee Claudia, azaz Tücsi és a kedvese, Sofron István először utaztak el együtt telelni. A profi jégkorongozó munkája miatt ugyanis erre korábban nem volt lehetőségük.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Aryee Claudia, azaz Tücsi és a kedvese, Sofron István először utaztak el együtt telelni. A profi jégkorongozó munkája miatt ugyanis erre korábban nem volt lehetőségük.
Iszlamisták lefejeztek egy svájci turistát Algériában
Óceánjáró hajón ünnepel a tinédzser kora óta népszerű énekesnő, Szandi, illetve a férje, a zenész Bodgán Csaba – írta meg korábban a Blikk. A nagy utazás apropója az ezüstlakodalmuk, a sztárpár ugyanis 25 éve kötötte össze hivatalosan is az életét. Bár az évfordulójuk nyáron volt, a rengeteg teendő miatt egy kicsit várniuk kellett a kalandra, de ez mit sem vett el az élményből.
A kisfiú édesanyja ráadásul gyermeket várt. A gyászoló család adománygyűjtésbe kezdett.
40 éves lett a brit királyi család egyik legmegosztóbb tagja, Harry herceg, aki még évekkel ezelőtt úgy határozott, hogy feleségével, Meghan Markle-lel együtt hivatalosan és anyagilag is hátrahagyják a családot. Harrynek lényegében egész életét végigkövette a média. A születésnapja alkalmából nemrég egy közleményt is megosztott, amelyben az elmúlt évtized tapasztalatait foglalta össze. Születésnapja alkalmából összegyűjtöttük, mi minden fért bele élete eddigi négy évtizedébe.
A hajótársaság azonnal nyomozást indított a balesetet követően.
Ezért pakolja be mindenki a saját bőröndjét!
A 64 éves naptárdíva nem viccel, ha dekoltázsról van szó.
Margot Robbie le sem tagadhatná, hogy boldogabb, mint valaha, hiszen az első gyermekét hordja a szíve alatt. A világsztár egy kigombolt ingben mutatta meg ország-világ előtt, hogy elkezdett gömbölyödni a pocakja.
Margot Robbie babapocakja szépen gömbölyödik.
Hazánk egyik legszebb nője, mégis van egy apró szépséghibája. Gelencsér Timi nem titkolja: gyermekkori emlék az alig látható tökéletlenség.
Lovas Rozi a tévés szerepeiben nem bújik sokat mutató szettekbe, és civilben sem sűrűn látni fürdőruhában.
Varga Miklós és felesége csak ritkán mutatkoznak együtt. Erikával Velencébe utaztak a kerek évforduló alkalmából.
Szebeni István számára az ígéret szent, főleg, amit a fiának tett. Most valóra is váltotta az egyiket.
Idén már másodjára nyaral az Adriai-tengernél a magyar miniszterelnök, akit ezúttal Šipan szigetén kaptak lencsevégre. Orbán Viktor nyaralásának helyszíne mindig nagy érdeklődésre tart számot, és szinte minden évben kikerül róla egy-egy érdekes fotó. A helyi lakosok szerint egyébként a politikus és családja remekül érezte magát.
Huszonhárom év után is szerelmesen néz egymásra Deutsch Anita és Kinizsi Ottó: a sztárpár még a Barátok közt forgatása alatt jött össze, kapcsolatuknak azonban a korkülönbség miatt nem jósoltak nagy jövőt. A hetekben volt húsz éve, hogy hivatalosan is összekötötték az életüket, amivel alaposan rácáfoltak a kétkedőkre.
Mindeközben Olaszországban nyaralt a kedvesével.
Bár az Eb nem sikerült túl jól a magyar gólvágó számára, a szerelmi életére láthatóan nem lehet panasz. Szoboszlai Dominik mindent megad a kedvesének.
Amal Clooney virágos ruhában nyaralt a férjével.
Az Európa-bajnoki búcsú után Olaszorzságban pihen szerelmével Szoboszlai Dominik. A focista most romantikus fotókkal lepte meg követőit.
Molnár Tamás és Cinthya Dictator egy kis pihenéssel indította a nyarat. A szerelmesek egy mesés tengerparton hűtik le magukat a tikkasztó hőségben.
A sztárpár közös fotójára záporoztak a lájkok és a dicséretek: a zenész kigyúrta magát, felesége pedig szexi, mint mindig.
Könnyekig hatódott Gáspár Evelin, mikor megtudta, hogy édesapja harmincadik születésnapjára egy dubaji luxusnyaralással lepi meg, amiben ejtőernyős ugrás és Jason Derulo-koncert is volt. Győzőnek most nem számított a pénz, úgy tudjuk, több mint 4 millió forintot költhetett az utazásra.
Szabó Zsófi kisfiával utazott Spanyolországba. Nem szokott róla fotókat mutatni, most viszont videót tett közzé.
A Taborfigyelo.hu adatai szerint átlagosan 10-15 százalékkal nőtt a nyári táborok ára, így egy napközis tábor átlagára valamivel 50 ezer forint felett van, míg egy ottalvós táborért átlagosan 80 ezer forintot kell fizetniük a családoknak; a táborok átlagárai között régiónként akár 10 százalékos eltérés is lehet.
Jön a nyár, indulhat a táborozás! Most hasznos információkat hoztuk el hozzá!
Egész nap a medence partján hűsölt, ebből lett a baj.
Tücsi és családja elhagyta az országot.
Nagy az öröm és boldogság az Arnóton élő Zsók Mihályné számára, mióta megtudta, nyert a Blikk legújabb játékával. Szerencsés olvasónk egy húszezer forintos utalvánnyal lett gazdagabb.