A nőket alázó Magyar Péter: Egy folyamatos sértő viselkedés leple alatt
Sorra kerülnek napvilágra a botrányos esetek.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Sorra kerülnek napvilágra a botrányos esetek.
“Ez egy politikustól nem fér bele”.
Mint írtuk, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter, aki a kegyelmi botrány után mondott le, illetve új párja, Windisch László közösen alapítottak egy asztalos céget.
Nemrég robbant a hír, miszerint Varga Judit és Windisch László szerelme már az üzleti életben is hullámokat ver, hiszen a pár közös asztalos céget alapított. A napokban pedig egy új közös fotó is napvilágot látott a szerelmespárról. A volt igazságügyi miniszter és az Állami Számvevőszék elnöke nemrég egy hegedűkoncerten járt a Zala vármegyei Szentgyörgyvölgyön.
Varga Judit és partnere, Windisch László nem bánják, ha keverik a munkát a magánélettel. A pár ugyanis úgy döntött, közös asztalos céget alapít, aminek a neve Picidae Famíves Kft. lett. A cég főtevékenységének az „egyéb bútor gyártása” opciót jelölték meg, és az is kiderült, hogy a vállalatot 5 millió forintos jegyzett tőkével indították útnak.
Három hete zárta le országjárását Magyar Péter, a TISZA Párt alelnöke. A politikus ezt most úgy ünnepelte, hogy a június 8-ai demonstrációról osztott meg egy videót. De nem is a videó a lényeg, hanem az üzenet, amit hozzáfűzött. Pártja ugyanis úgy néz ki, folytatja az országjárást, ami eszerint nem csak a választási kampányra szólt.
Egy televíziós műsorban azt állította Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő, hogy Magyar Péter egy korábbi személyes sérelem miatt nem tudott neki megbocsátani, és ezért „gyalázta” őt a nemrég befejeződött választási kampány során.
Lázár János építési és közlekedési miniszter néhány héttel a választások után elmondta, hogy ha valaki harcos, annak azonnal fel kell állni az ütésből. Márpedig az építési és közlekedési miniszter állítása szerint reggeltől estig harcban él, és egy lépést sem fog meghátrálni, küzdeni fog az elveiért továbbra is. Annak ellenére, hogy a Fidesz jelöltjét Márki-Zay Péter simán legyőzte a polgármester-választáson.
A Völner-Schadl üggyel kapcsolatos eljárás megszüntetése előtt az ügyészség nyomozóinak adott tanúvallomást Varga Judit, Gulyás Gergely valamint Rogán Antal is. Egyikük vallomása sem hozta közelebb az ügyészeket a történtek magyar Péter-féle olvasatához. A hangfelvételek tehát nem lesznek büntetőeljárás alapjai.
Schadl György szerint a bíróságon megerősítették, hogy anno nem állt szándékában elszökni Dubajba. Épp ezért furcsállja, hogy az ügyészség akkor erre alapozva tartotta fenn a letartóztatását. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar egykori elnöke a Magyar Péter–Varga Judit-féle hangfelvétellel kapcsolatban nyilatkozott.
Szerinte Magyar Péter mögött nincsen semmi, csak illúzió.
Magyar Péter is kommentálta az ügyészség ma délelőtti sajtótájékoztatóján elhangzottakat.
Magyar Péter két fiával posztolt fotót az Eb-ről, valóságos kommentzápor indult a kép alatt, a követői szerint hihetetlen, mennyire hasonlítanak egymásra.
A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtök délelőtt sajtótájékoztatót tartott a volt igazságügyi miniszter magánbeszélgetését tartalmazó hangfelvétellel kapcsolatos nyomozás jelenlegi állásáról.
A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtök délelőtt sajtótájékoztatót tart a volt igazságügyi miniszter magánbeszélgetését tartalmazó hangfelvétellel kapcsolatos nyomozás jelenlegi állapotáról.
Hosszú hetek, hónapok hallgatása után megszólalt lapunknak K. Endre. Mégis olyan érzésünk van, mintha megállt volna az idő. Amikor az ember szembesül a bicskei gyermekotthon korábbi igazgató-helyettesének gondolkodásmódjával, véleményével, azonnal az jut az eszébe, mintha az intézmény volt vezetője továbbra sem lenne tisztában a cselekedete súlyával. Mintha nem fogta volna fel, mit tett ártatlan gyerekekkel.
Rogán Antal a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Magyarország egyik legbefolyásosabb embere interjút adott, ami egy ritka pillanat.
Magyar Péter egy Facebook-kommentben árulta el, hogy ő írta a volt felesége, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter közösségimédia-bejegyzéseit. A politikus azt mondja, ezért a munkáért nem kapott semmilyen ellentételezést.
Az üzletasszony korábban sem titkolta, hogy nem egyszerű az élete a politikus mellett. A kampány kikezdte románcukat, eltávolodtak egymástól, amit a fiatal nő megszenvedett.
Magyar Péter nehéz napokon van túl, úgy tűnik, nemcsak a politikában kell nap, mint nap megvívnia a csatáit, most a magánéletében is komoly változás történt.
Nem véletlenül kapta a Pszicho Peti gúnynevet.
Újabb politikust fogott ecsetvégre a botrányfestő, aki már számos, főleg kormánypárti politikust vitt vászonra sajátos megvilágításban – írja szerkesztőségünknek küldött levelében Temesi László.
A miniszter a 444-nek azt is elmondta, hogy a „bevallott jövedelme azért nem kevés”, ebből fizette az útját is. Interjút is ígért a lapnak.
Egy sértődött ember próbál valahogy bosszút állni.
Magyar Péter sajtótájékoztatót tartott szombat délután A TISZA Párt alelnöke a közösségi oldalán jelentkezett be, és olyan fontos ügyeket hozott fel, mint a közegészségügy, az új munkahelyek teremtése, Európa jövője és a társadalmi kirekesztettség.
Továbbra is csak keresik, ki felel azért, hogy kiszivárogtak Magyar esetlapjai. Az OMSZ gyakorlatilag ugyanazt válaszolta a sajtó megkeresésére most is, mint három hete.
Sváby Andrásnak adott élő interjút a TISZA Párt alelnöke vasárnap este.