Nagy Márton élesen reagált Varga Mihály kinevezésére

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy Varga Mihály pénzügyminisztert jelöli a jegybank élére, miután Matolcsy György mandátuma 2025. márciusában lejár. A döntés kapcsán Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is megszólalt. Kiemelte, hogy Varga széles körű gazdaságpolitikai tapasztalatai és elhivatottsága garancia az MNB stabil működésére.

Orbán kinevezte Varga Mihályt jegybankelnöknek: Olvassa el a pénzügyminiszter reakcióját!

Ahogy arról a Blikk is beszámolt, Varga Mihály a jelenlegi pénzügyminiszter lesz az új jegybankelnök, miután Matolcsy György mandátuma lejár, a törvény pedig nem teszi lehetővé, hogy továbbra is e poszton maradjon. A miniszterelnök azt mondta, olyan embert próbált találni, aki tapasztalt, mert ehhez a pozícióhoz nem elég a tudás. Varga már meg is köszönte a felkérést.

A fátyol lehullt: Az új jegybankelnök személye végre napvilágra került

Ma reggel sem maradhatott el Orbán Viktor szokásos, péntek reggeli interjúja a Kossuth Rádióban. Ebből az is kiderült, hogy Varga Mihály, jelenlegi pénzügyminiszter lesz az új jegybankelnök, miután Matolcsy György mandátuma lejár. A jegybankelnök-csere alapos előkészítést igényelt, a törvény ugyanis nem teszi lehetővé Matolcsy további hivatalban maradását.

Orbán Viktor hamarosan kinevezi az új jegybankelnököt

Csütörtök reggel 10 órától Kormányinfót tartottak, ahol ezúttal is Vitályos Eszter kormányszóvivő, valamint Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter osztotta meg a kormány friss bejelentéseit, illetve válaszolt a sajtó kérdéseire. Az eseményen Gulyás egy igen erőteljes célzást tett arra, hogy nagyon hamar kiderülhet, hogy ki lesz a Magyar Nemzeti Bank új elnöke. A hírt maga Orbán Viktor jelentheti be holnap reggel a Kossuth Rádióban.

A nagy bejelentések előtt: izgalom a levegőben a kormány bejelentése előtt

Csütörtökön 11 órakor tartja a szokásos sajtótájékoztatóját a kormány – áll a Kormányzati Tájékoztatási Központ frissen érkezett közleményében. A Kormányinfó a szokásokhoz híven Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Vitályos Eszter kormányszóvivő tartja. Cikkünkben arról is beszámolunk, milyen témák merülhetnek fel a tájékoztatón.

Varga Mihály bejelentése: véget ér a rezsivédelem

A jövő évi költségvetés az új gazdaságpolitika költségvetése, amelynek alapja a gazdasági semlegesség. A rezsivédelmi alapot megszüntetik, de a rezsicsökkentett árak maradnak. A rezsitámogatási intézkedések a különböző tárcák fejezeti költségvetésén keresztül biztosítottak maradnak az önkormányzatok, a vállalkozások és a családok számára is – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Az inflációs célokról szólva kifejtette, 2025-ben 3,2 százalékos éves átlagos inflációval számolnak.

Drasztikus mértékben emelkedik a regisztrációs adó az autók esetében

Varga Mihály november 11-én nyújtotta be Magyarország jövő évi költségvetését. A kormány jelentősen több adó befizetését várja el jövőre a vállalkozásoktól, az autósok pedig kifejezetten nehéz évre számíthatnak. Azonban számos érdekességet is tartalmaz a tervezet, például, mind a rezsivédelmi kiadások, mind a honvédelmi kiadások velünk maradnak.

Németországban kormányválság tombol: milyen hatások érintik a magyar autóipart?

Immár biztosra vehető, hogy koalíciós pénzügyminisztere kirúgásával saját kormányát buktatta meg a német kancellár, Olaf Scholz. A hármas kormányzó koalíció a szociáldemokrata SPD, az ökobaloldali Zöldek, valamint a liberális FDP kezdetek óta meglévő erős ideológiai ellentétet képtelen tovább kezelni. Az FDP takarékosságot ígérő pénzügyi vezetője, Christian Lindner menesztése beteljesítette a jóslatot a széthullásról.