A Vatikán kemény kritikával fordult a világ felé: Ferenc pápa erélyes üzenete a húsvéti beszédében
Ferenc pápa a hagyományos húsvéti beszédében a gázai, valamint az ukrajnai háború befejezésére szólított fel.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Ferenc pápa a hagyományos húsvéti beszédében a gázai, valamint az ukrajnai háború befejezésére szólított fel.
“Megfojtották a békét, eloltották a bizalmat”.
Első alkalommal Ferenc pápa írta a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditáció szövegét, amelynek főszereplői az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők lesznek.
Pető Attila javaslatára visszavonták Sz. Balázs katolikus pap 2012-es Gyermekekért-díját mivel több gyereket is molesztált, köztük Petőt is.
Üdvözlik a francia elnök kijelentését.
Ferenc pápa többször betegeskedett idén télen is, nagyon rossz egészségi állapotban van.
A katolikus egyházfőt továbbra is megviselik elhúzódó légzési és mozgásszervi problémái. A heti általános audenciáján ismét segítséghez fordult, hiszen még ahhoz is gyenge volt, hogy megmásszon néhány lépcsőfokot.
Erről beszélgettek a Bundeswehr tisztjei.
Ferenc pápa napok óta gyengélkedik. Emiatt több programját is lemondta, szerdán pedig kivizsgálásra vitték az egyik római kórházba.
Az ukrajnai háború Európának nemcsak a területét pusztítja, hanem globális félelem- és gyűlölethullámot teremtett – mondta Ferenc pápa az ukrajnai háború második évfordulójára emlékezve vasárnap.
A Vatikánba is megérkeztek a tiltakozó gazdák.
A szerelem és a szexualitás szépségéről és veszélyeiről beszélt Ferenc pápa a szerdai általános audiencián, amelyen az emberek közötti kapcsolatokat korunkban is negatívan befolyásoló pornográfia pusztító hatására hívta fel a figyelmet.
A szentszéki hivatalok csak meghatározott összegig dönthetnek szabadon a rendelkezésükre álló finanszírozásról – rendelte el Ferenc pápa a kedden közölt apostoli leveleiben. Új szabályokat vezettek be a Vatikán területét érintő közbeszerzési pályázatokra is.
Ferenc pápa a Szentszéknél tartott újévi beszédet hétfőn, melyben kitért arra is, miért ellenzi a béranyaságot.
Emberséget szorgalmazott Ferenc pápa advent negyedik vasárnapján a Szent Péter téren mondott beszédében.
A barlangra emlékeztető építmény mellett felgyúltak a fények a 27 méter magas Szent Péter téri karácsonyfán is ma délután.
Bár távolinak tűnik mindaz a pompa, ami a királyi családokat körbeveszi, hozzánk egészen hasonlóan karácsonyoznak. Mások pedig igazán különlegesen.
A temetést pénteken tartották a nottinghami katedrálisban: a kislány apró koporsóját egy hófehér hintón vitték utolsó útjára.
Bár Ferenc pápa, a tervek szerint részt vett volna a COP28 klímatárgyalásokon Dubajban, orvosai tanácsára azonban kihagyja a konferenciát, ugyanis korábbi betegeskedései miatt nincs a legmegfelelőbb fizikai állapotban az egyházfő.
Ferenc pápának nincs tüdőgyulladása, de intravénásan kap antibiotikumot.
Vasárnap helyettesíteni kellett a szentatyát.
Ferenc pápa ezen a héten a megszokott Szent Péter tér helyett a vatikáni rezidenciájának kápolnájából mondta el a vasárnapi imáját és üzenetét. A Vatikán közleménye szerint a helyszínváltoztatásra azért volt szükség, mert a pápa lebetegedett.
Ferenc pápa betegség miatt lemondta a mára tervezett audienciáit – közölte a Vatikán.
Talán így még nem is gondoltál arra a városállamra, amely kétségtelenül a világ egyik legnagyobb látványossága.
Ferenc pápa a vasárnapi szegények napján tiramisuval is kínálta a Torvaianica közösség transznemű nőit.