Kamarás Norbi és Kármán Odett szakításának drámai részletei egy régi videóban: „Már nem vagyok beléd szerelmes…”

Több mint négy évvel ezelőtt ismerte meg egymást Kamarás Norbi és Kármán Odett, akik kapcsolata az Éjjel-nappal Budapest forgatásán kezdődött. A sorozatban Norbi párját alakította a szőke szépség, ami nem esett nehezére, hiszen a való életben is összejöttek. A karaktereik, Lali és Virág szakítottak a sorozat végén, ami nagyon megviselte a szerelmeseket. Akkor még el sem tudták képzelni, hogy különváljanak, ám most kiderült, hogy fél éve a valóságban is szakítottak.

Az anya szívszorító vallomása: „Boldog volt és nem érzett közben semmit”

A telefonját nyomkodta és zenét hallgatott, ezért nem figyelt a veszélyre az a 16 éves fiatal, akit hétfőn gázolt halálra a vonat Gyálon, egy labirintkorláttal ellátott vasúti átjáróban – számolt be róla a vasúttársaság hivatalos közleményében. A teljesen értelmetlen tragédiában egy közelben élő, gyönyörű, fiatal lány, R. Virág veszítette életét. A megtört szülei – akik azt szeretnék, hogy mással ne fordulhasson elő hasonló – csak a Blikknek beszéltek részletesen a történtekről.

Virágválasztás és személyiség összefüggései – Kedvenc virágod elárulja, ki vagy valójában

Az emberek többsége szereti a virágokat. Azonban általában mindenki tud mondani legalább egy kedvencet, ami egy kicsit közelebb áll a szívéhez, mint a többi. Ez lehet a külső jegyek vagy az illata miatt, de esetleg azért is, mert ahhoz az adott növényhez egy kedves emlék fűz minket. Azt pedig gondolta volna, hogy ez akár fontos dolgot árulhat el a személyiségéről?