Az összefogás győz: A 13 éves szakítás után újra egyesül a Fiesta – videó
Csordás Tibi és Knapik Tamás mesélt arról, hogy sikerült elásniuk a csatabárdot, és fantasztikus érzés újra együtt zenélniük.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Csordás Tibi és Knapik Tamás mesélt arról, hogy sikerült elásniuk a csatabárdot, és fantasztikus érzés újra együtt zenélniük.
Istenes Bence komoly felkészülési folyamatot és megpróbáltatásokat tudhat maga mögött. Az elmúlt egy évben mintha kicserélték volna, rengeteget edzett, elszántabb lett és megfontoltabb, ráadásul teljesen máshogy áll hozzá a veszteséghez is. Fluor Tomival arról beszélgettek, miért nem tudta tavaly megnyeri a meccsét Rácz Jenő ellen.
A mai napig utálja egymást a Szex és New York két főszereplője.
Egy férfi nem tudott nem nevetni, amikor meghallotta, hogyan nevezte el a nővére újszülött fiát.
Meglepő, min kapott hajba a két színészlegenda.
Úgy tűnik, nem az utóbbi években romlott meg a kapcsolat.
Ez a hercegné férjét is teljesen kiborította.
Még csak nemrég érkezett A Kísértés villájába új csábítóként Pintér Natália, vagyis Natali, a 27 éves rendezvény koordinátor azonban már most felkavarta az állóvizet. A szőkeség már kisfilmjével és megérkezésével is hatalmas port kavart, a minap pedig már cicaharcba is keveredett. A Kísértő a szintén megosztó személyiségű Natival, a Nagy Ő előző évadának szereplőjével került durva szócsatába, akinek most a jelek szerint ismét lesz néhány keresetlen szava.
II. Erzsébet és Lady Diana kapcsolata nem volt mindig felhőtlen, ám volt idő, mikor a királynő úgy volt vele: nem találna jobb menyet a szívek hercegnőjénél.
Diana és Károly idősebbik fia kemény szavakkal küzdött azért, hogy öccse ne hagyja el Angliát.
Károly király vissza akarja kapni a fiát, Harryt.
Idén először külön telik úgy el Fodor Zsóka és Várkonyi András nyara, hogy a két színművész nem áll szóba egymással. Még februárban derült ki, hogy a Barátok közt Magdi anyusa és Vili bácsija egy elmérgesedett konfliktus miatt soha többé nem dolgozik egymással. A helyzet azóta sem változott, habár mindketten békülnének, a másiktól várják a kezdő lépést.
A Sztárbox idén ősszel induló évadában a férfi középsúly kategóriájában Shane Tusup és Torghelle Sándor csap össze egymással. A két versenyző között már most hatalmas a feszültség, hiába ismerték már egymást korábbról. A csatorna által tartott sajtótájékoztatón már rögtön beindult egymás szurkálása, ugyanis míg más párosok barátságosan üdvözölték egymást, addig Shane Tusup többször is lenagypapázta ellenfelét, aki egyébként mindössze hat évvel idősebb nála.
Mindenkit alaposan meglepett L.L. Junior a boldog közös szelfivel.
III. Károly király volt az utolsó remény számára. Azzal, hogy az uralkodó szigorú döntést hozott, semmi jóra nem számíthat.
A lengyel külügyi államtitkár kemény kritikával illette Orbán Viktor szombati tusnádfürdői beszédét. Többek között kifejtette, nem érti, miért akar Magyarország olyan szervezetek tagja maradni, amelyeket ennyire nem kedvel. Továbbá fel tette azt a kérdést a magyar kormányfőnek, miért nem hoz létre uniót Putyinnal és néhány hasonló típusú, tekintélyelvű állammal.
Ismét egy fordulóhoz ért Vidnyánszky Attila és a tavalyi balesetben megsérült színészek facebookos vitája. Miután Horváth Lajos Ottó valamint Szász Júlia is hosszan, illetve tételesen cáfolta az intézmény főigazgatójának az állításait a nekik továbbított pénzekről, szerdán délelőtt a Nemzeti Színház közleményben reagált Horváth Lajos Ottó nemrégiben publikált Facebook-posztjára. Az intézmény részéről nagyon közelinek látják a peren kívüli békés megegyezést.
Nem szeretnék, ha Vilmos lenne a király.
A két testvér félretette nézeteltéréseit.
Nem akarja befogadni hajléktalanná vált rokonát egy nő.
Úgy tűnik, az énekesnő kedvesének elege lett a se veled, se nélküled kapcsolatból és a drámából. Opitz Barbi szerelme elhagyta az országot.
A szakértő elmondta, mire lenne szükség a béküléshez.
A szakértő szerint addig kell lépnie, amíg a király a trónján van.
Küszöbön az újabb botrány? Döbbenetes, ami most napvilágot látott.
A rablóként ismerté lett egykori sportoló, a Viszkis most egy nyersen őszinte könyvben összegzi kalandos élete történéseit.
Sérelmekről ír a Facebookon a világklasszis.
Kótai Mihály nem bírta tovább és feladta a Farm VIP-t. A többiek szomorúan fogadták a hírt.
Rácz Jenő számára nehéz volt az Istenes Bence elleni Sztárbox-meccsre való felkészülés: nem elég, hogy lelkileg túl kellett tennie magát azon, hogy a barátját, Kabát Petit kiütötte, de még az ellenfele által rá helyezett nyomással is meg kellett küzdenie.