Kovács Ildikó önvédelmi órái: Hogyan reagáljunk, ha bajba kerülünk

Sorra szállingóznak a nők egy VIII. kerületi pincehelyiségben kialakított, szőnyeggel borított edzőterembe, ahogy belépnek, már rúgják is le a cipőt, és indulnak átöltözni. Itt tartja óráit Kovács Ildikó, önvédelmi instruktor, a helyiségbe toppanva határozott kézfogással üdvözöl minket, ismerkedés közben egy-egy pillanatra hátrafordul, hogy a még éppen zajló gyermekórát vezényelje. A terem végében különböző harcművészeti ágak alapítóinak, nagymestereinek fotója díszeleg, arról azonban hamar felvilágosítást kapunk, hogy egyik stílus sem összekeverendő az önvédelemmel.

Vilmos Lázár álomesküvőt szervezett a fiatal pár számára

Lázár Vilmos ismét kimondta a boldogító igent! Magyarország legeredményesebb lovas sportolója, tizenkétszeres fogathajtó világbajnok információink szerint néhány hete vezette oltár elé Vivient, akivel közel három éve élnek együtt boldog párként. A fiatal hölgy szintén fogathajtó családból származik, így ismerkedtek meg a ma már sikeres üzletemberrel. Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt, a boldogságukat pedig nem cserélnék el semmiért.

Az új generáció hazai sztár házaspárjai: luxus és stílus a magas árak ellenére – fotók

2023 hemzsegett a sztáresküvőktől: rengeteg magyar híresség választotta ezt az évet a házasságkötésre. Sokan teljes titokban mondták ki a boldogító igent, mint például a frissen házasodott Zdroba Patrik és felesége, de voltak, akik nem mondtak le a luxuslagziról sem, mint Vasvári Vivien, Vastag Csaba vagy az év legizgalmasabb esküvője: Palvin Barbara is világhírű férje Dylan Sprouse.