Az anya szívszorító vallomása: „Boldog volt és nem érzett közben semmit”

A telefonját nyomkodta és zenét hallgatott, ezért nem figyelt a veszélyre az a 16 éves fiatal, akit hétfőn gázolt halálra a vonat Gyálon, egy labirintkorláttal ellátott vasúti átjáróban – számolt be róla a vasúttársaság hivatalos közleményében. A teljesen értelmetlen tragédiában egy közelben élő, gyönyörű, fiatal lány, R. Virág veszítette életét. A megtört szülei – akik azt szeretnék, hogy mással ne fordulhasson elő hasonló – csak a Blikknek beszéltek részletesen a történtekről.

A következő videó csak erős idegzetűeknek: brutális látvány, ahogy a vonat több száz méteren át gurít egy autót Ceglédnél

Sokkoló videó látott napvilágot a ceglédi vonatbalesetről. Múlt vasárnap egy 800 embert szállító vonat sodorta el a személyautót, melyet hosszú métereken át tolt maga előtt. A szerencsétlenségben vonat elé került autó sofőrje egyedül utazott, a baleset következtében életét vesztette. A megálló területén utasok várakoztak, akik látszólag nem értették, mi történik.

A Keleti pályaudvari kisiklás következményei: több ezren késnek és dühösen átkozódnak a vasúti káosz miatt

Egy eltörött és egy hiányzó csavar okozhatta a vonat kisiklását vasárnap este a Keleti-pályaudvarnál – értesült a Blikk vasutas forrásokból. A balesetben szerencsére senki nem sérült meg, de több ezren több órás késéssel jutottak el úticéljukhoz a Budapest-Győr-Hegyeshalom, a Budapest-Pécs, Budapest-Kaposvár, a Budapest-Hatvan-Miskolc, illetve a Budapest-Újszász-Szolnok-vonalon.

Áttörés a Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztésében

November 25-én megindulhat a személyforgalom Szabadka és Belgrád között, a Budapest-Belgrád vasútvonal teljes szerbiai szakaszán – közölte hétfőn Goran Vesic szerb építésügyi miniszter a belgrádi Pink televízióban. A tárcavezető beszámolója szerint jelenleg a sínek tesztelése folyik Újvidék és Szabadka között. Az Újvidék és Belgrád közötti szakaszon 2022 márciusa óta folyik a közlekedés.

Inkább elprecízenek a címek: “Szívszorító tragédia Nyírbátorban: Apa és 8 éves lánya vonat elé került, kislány életveszélyben – Videó

Vasárnap Nyírbátornál történt a szörnyű baleset, amely során egy autó és egy vonat karambolozott. Kiderült, hogy a kocsiban egy 8 éves kislány és az apukája utazott, akik a tilos jelzés ellenére hajtottak a szerelvény elé. A vonat több mint 100 méteren keresztül tolta maga előtt a járművet, a kislány azóta is életveszélyes állapotban van.