Az elhagyatott Budapest: Egy városrész időutazása a múltba
Megmutatjuk, milyen az élet Budapest központjától negyedórányi autóútra.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Megmutatjuk, milyen az élet Budapest központjától negyedórányi autóútra.
A több sebből is vérző akció gyorsan kudarcba fulladt, de a jogosítvány nélküli tolvajoknak arra azért jutott idejük, hogy egyikük az egyik busszal összetörjön több autót.
Egy csepeli autóbusz telephelyre csütörtök éjszaka besurrant két fiatal 20 éves, majd két csuklós buszt is beindítottak. Egyiküknek már a kapun sem sikerült kihajtani, társát az első sarkon túl kényszerítette megállásra az egyik dolgozó, de így is több ott parkoló autónak nekiment. Szerencsére senki sem sérült meg. A fiatalok azt mondták, hogy a belvárosba akartak menni a buszokkal, hogy utasokat vegyenek fel.
Az evangélikus lelkész gyerekek százait mentette meg a biztos haláltól.
Ismét hódítanak a retró magyar termékek.
Ikonikus biciklik az 1980-as évekből.
„Befőz Önnek a konzervipar” – ezzel az egyszerű szlogennel hirdették a szocializmus évtizedeiben, hogy az állami konzervgyár a munkába állt háziasszonyok barátja, segítője. A korabeli reklámok üzenete szerint a fémdobozba zárt töltött káposztát, babfőzeléket, pörköltöt menő volt enni – díjnyertes exportőré is váltunk, miután a magyar termék díjat kapott a brüsszeli világkiállításon.
A Weiss Manfréd útra vonultak ki a tűzoltók.