Egy sztár tragédiája: elveszett az egészsége és a látása
Az énekes őszintén mesélt egészségügyi állapotáról.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Az énekes őszintén mesélt egészségügyi állapotáról.
A Megasztár nézői nem elégedettek a zsűri döntésével.
A zenéjét imádja mindenki, de az életéről aligha tudni sokat.
Elton John elveszítette a látását.
Mutatjuk, kik a 2024-es Megasztár döntősei. Közülük kerül ki jövőhéten az évad győztese.
Dénes Dávid laza stílusa ellenére nagyon is komolyan veszi a versenyt. A Megasztár „rocksztárja” most lapunknak mesélt arról, hogy hogyan jutott el idáig.
Álmok törtek össze, míg mások közelebb kerültek a vágyaikhoz.
Cserháti Zsuzsa dalát énekelte Abigél.
Tóth Abigél nem bírta visszatartani a könnyeit.
Vasárnap este hét órakor már szokás szerint elindult a Megasztár negyedik élő show-ja, ahol a legjobb hat versenyző lépett színpadra. Ahogy már megszokhattunk, a tehetségkutató ezúttal is tele van izgalmakkal, a versenyzők mindent beleadtak az első produkciójukba. Ráadásul ezúttal egy igazi világsztár előtt is bizonyíthatják, hogy megérdemlik, hogy megnyerjék a tehetségkutatót.
Elstartolt a Megasztár negyedik élő adása, amelyben ezúttal kiegészült a zsűri a világhírű zeneszerző és producer, Desmond Child is. Az este mindenki két produkcióval készül, elsőként a zeneszerző egyik slágerével. Balogh Rebeka Valéria Ava Max slágerével készült, azonban produkciója nem nyerte el mindenki tetszését, és Papp Szabi komoly kritikát fogalmazott meg vele kapcsolatban.
Különösen nagy ma a teljesítménykényszer a versenyzőkben.
Közösségi média oldalán is megszólalt.
Bánsági Petronella a nehézségekről vallott.
Számos titkot rejt az idén 140 éves Magyar Állami Operaház, amely megmentette az egyik legnagyobb magyar zeneszerző életét is.
Balogh Rebeka Valéria tini kora óta írja saját számait.
November 29-én érkezett a tragikus hír: elhunyt Galambos Boglárka. Galambos Lajos feleségének szervezete hosszú harc után adta fel a küzdelmet.
Új színházat hoz lére a kormány. A Magyar Közlönyben megjelent közlemény szerint a magyar zene- és táncművészet népszerűsítése érdekébe jön majd létre a az állami fenntartású intézmény. A kormányhatározatban az áll, hogy a következő naptári év első napján kezdi működését a színállam.
A Life of Agony amerikai alternatív együttes énekese élete egyik legnagyobb döntését hozta meg: a transznemű előadó tizenhárom év után újra férfiként szeretné élni az életét. Az 50 éves zenész a közösségi oldalán jelentette be, hogy „meggyógyult a nemi diszfóriájából”, és most már büszkén vállalja magát férfiként. A rocker már meg is kezdte fizikai átalakulásának visszafordítását, és elmondása szerint a születési nevét is visszaszerzi majd.
Ha annak idején Adamis Anna volt az LGT lelke, akkor ugyanezt elmondhatjuk Sülyi Péterről az Omegával kapcsolatban. Mindkét dalszövegíró gyönyörű gondolatokkal és generációról generációra terjedő slágerekkel ajándékozta meg a közönséget. Az Omega már a múlt része, de Sülyi Péter, aki évtizedek óta az Őrségben, visszavonultan él – 74 évesen is alkot. S mint a zenekar örökös, tiszteletbeli tagja, a maga módján ápolja legendás alkotótársai emlékét. A november és a december egyébként is felkavaró időszak az Omega-rajongók számára, hiszen ilyenkor van Mihály Tamás, Benkő László, és Kóbor János halálának az évfordulója.
Nem volt könnyű helyzetben a Megasztár ötfős zsűrije a tehetségkutató harmadik élő show-jában. A versenyben maradt tehetségek egytől egyig elkápráztatták őket, ahogyan a közönséget is, ám így is meg kellett hozniuk egy nehéz döntést. Az adás végén Dányi Róbert mellett Szilágyi József számára is véget ért a verseny, és vannak, akik mindezért Caramelt hibáztatják. Az énekes most őszintén elmondta a véleményét az őt ért kritikákról.
Éjszakába nyúló fesztiválozásra számíthatnak azok, akik az ünnepek előtt egy hatalmas bulival zárnák le a 2024-es évet. A Budapest Park december 20-án és 21-én első alkalommal rendezi meg téli fesztiválját, a Winterfestet az MVM Dome-ban, a kétnapos őrület fellépői listája pedig egyre csak bővül. Mutatjuk a már majdnem teljes lineupot.
Desmond Child nem először dolgozik magyarországi produkcióban. 2016-ban ő írta a forradalom 60. évfordulójának hivatalos dalát, aminek szövegét egy félrehallás miatt újra kellett énekelni.
November 28-án lenne 80 éves Komár László, a rock and roll legnagyobb hazai királya, akit sokan csak a „magyar Elvis Preyles-ként” emlegettek. Bár a legendás énekes már tizenkét éve nincs közöttünk, dalai és legendás életútja továbbra is inspirálják rajongóit. Örökre bevéste magát a magyar popkultúra történetébe és az emberek szívébe is, ezt pedig a sírján lévő gyönyörű virágok is bizonyítják.
A Megasztár következő élő show-jában hatodik zsűritagként foglal majd helyet a világhírű dalszerző-producer, Desmond Child. A hat versenyben lévő énekes két-két dallal lép majd színpadra, amiből az egyik a sztárvendég szerzeménye lesz, aki olyan világsztároknak írta ezeket a dalokat, mint Bon Jovi, vagy éppen Ricky Martin. A Mokka mai vendége volt Farkas Ákos, az IKO kreatív producere és Vastag Csaba, a TV2 vezérigazgatójának főtanácsadója, akik beavatták a nézőket néhány kulisszatitokba a világsztár érkezése kapcsán.
A magyar könnyűzene állócsillaga hat évtizede áll a színpadon, nevéhez számtalan sláger fűződik. Teszteld, mennyire ismered Demjén Ferenc dalait!
Tarol első videoklipjével Tóth Abigél. A Megasztár versenyzője új dalával egy nap alatt több mint ötvenezer megtekintést ért el.
Mi a közös az AC/DC-ben és Mozartban? Vajon lecserélheti a zenészeket a mesterséges intelligencia? És mit tegyünk, ha lázadást szitának a robot porszívók? Linczényi Márkót a TechXpón kérdeztük. A zenész-podcaster elmagyarázta a laikusok számára is érthetően, miben segíthet a mesterséges intelligencia a producereknek. Úgy gondolja egy dal mélysége a lélekből fakad, ezért különböztethető meg a gépek és az emberek által gyártott zene. A zenésszel készült beszélgetésünk a lap tetején találják!