Rejtélyes esemény Ganxsta Zolee lányával: Hol tűnt el Zoé? A válasz váratlan helyen vár rád!

A január 17-i banzájon a teljes Kartel-legénység színpadra áll majd a Budapest Arénában, most pedig két meglepetésvendéget és az előzenekarokat is bejelentették: Ganxsta Zolee lánya, Zoé és Big Daddy Laca fia, Boti is hangszert ragadnak a Kartel 30. születésnapján, míg a kellő bemelegítésről majd Curtis, illetve Essemm gondoskodnak majd.

Az egykori Megasztár vendégsztárja, Desmond Child a magyar gyökereiről mesélt az interjúban

Az elődöntőben a zsűripultban, a döntőben már csak a TV2 vendégeként lesz ott a Megasztár stúdiójában Desmond Child. A világhírű dalszerző Barbra Streisandról Cherig, a KISS-től Ricky Martinon át Bon Joviig mindenkivel dolgozott, de a zenei bakancslistájára még is így fér pár név. A magyar származású sztár a Blikknek a slágerei mellett arról is mesélt, hogy az apja magyar.

Szívbemarkoló vallomás a szegénység árnyékában – Caramelszivarral a cigánytelepen

Caramel a Megasztár egyik legnagyobb felfedezettje, az idei évadban pedig a zsűriben is helyet foglalhatott. Az énekes már rég szerepelt műsorban, de most egy újabb felkérést vállalt el. Hajdú Péter vendégeként mesélt arról, milyen volt mélyszegénységben felnőni. Elmondása szerint még a cigánytelepen is cikinek számított, hogy guberáltak az anyukájával.

Egyetemisták összefogása: rekordösszegű adomány palackgyűjtésből – Céljuk kiknek segíteni a pénzből

206 850 forint értékben gyűjtöttek össze palackokat a hallgatók a BME Egyetemi Napokon. Ez összesen 4137 flakont jelent, amelyek árát hiánytalanul a Fábián Juli Emlékalapítványnak ajánlják fel a rendezvény szervezői. Az elhunyt énekesnő nevét viselő alapítvány fő célja olyan zenészek támogatása, akik hosszan tartó betegség miatt nem tudnak fellépni, alkotni, dolgozni, így elesnek a pénzkereset lehetőségétől.

Az izgalmas családi kapcsolatok: Szikora Róbert ősének meglepő személyisége

Nem mindennapi felmenővel büszkélkedhet Szikora Róbert. Az R-Go alapítója a családi legendáriumból régóta ismerte a történetet, miszerint Joseph Wenzel Radetzky gróf, a 19. század jelentős katonai vezetője egyik leszármazottja, bár az is igaz, nem egyenesági. A Szikora famíliában ugyanis úgy tudni, hogy a magyar énekest az id. Johann Strauss Radetzky-indulója miatt halhatatlanná vált gróf egyik afférjához kötik rokoni szálak. Robi a rendszerváltás előtt majdnem ki is használta a vérvonalat.

Az X-Factor producere, Simon Cowell megtörte a csendet Liam Payne tragikus halálát követően: „Üresnek érzem magam”

Az egész világot megrázta a hír, miszerint Liam Payne, a One Direction egykori énekese tragikus hirtelenséggel elhunyt. A 31 éves zenész harmadik emeleti hotelszobája erkélyéről zuhant ki, és olyan súlyos, az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett, hogy már nem tudták őt újraéleszteni. Péntekre már a fiúbanda összes többi tagja megosztott egy szívszorító bejegyzést barátjuk halálával kapcsolatban, most pedig az együttes alapítója, Simon Cowell is megfogalmazta gondolatait a tragédia kapcsán.

Rock & Roll-ig és Tovább

Rockénekesnek lenni, körülrajongott popsztárrá válni: maga a mámor. S talán épp ezzel van a baj: a mámorral. A túltolt hedonizmussal, a féktelen bulizással, a droggal, az alkohollal, a mértéktelen önpusztítással. A zene- és kultúrtörténelem megszámlálhatatlan drámát kínál, túladagolásban meghalt, öngyilkosságot elkövetett, alkoholba fulladt, világhírű közönségkedvencekről és hazai sztárokról. De van egy aprócska különbség közöttük. A jólét – illetve a jólét hiánya.

Borzalmas szenvedésben eltelt Olivia Newton-John utolsó napjai: a fájdalom miatt képtelen volt lábra állni

Igazi harcosként küzdött a rákkal az utolsó leheletéig Olivia Newton-John, aki ma ünnepelné a 76. születésnapját. A sokoldalú tehetség leginkább a Grease-nek köszönhetően tett szert világhírnévre, de számos területen bizonyította a rátermettségét. A magát mindig erősnek mutató színésznőt az élete utolsó napjaiban pokoli fájdalmakkal gyötörték, már lábra állni sem bírt.