A legendás vadállatbefogó: Both Zoli, a hazai Ace Ventura, búcsút int

Egy korszak lezárult, 24 év után befejezi a veszélyes állatok befogását Both Zoltán vadállatbefogó. Az egész ország jól ismeri a hüllőszakértőt, aki számtalan mérges kígyót, varánuszt és még ki tudja miféle szökött állatot mentett meg sőt ő maga is sokat tartott közülük. Csaknem negyed század után azonban Zoli azt mondja, a temérdek stressz már annyira nyomot hagyott rajta, hogy jobbnak látja, ha felhagy hivatásával.

A tagadás pusztító ereje: egy barátság szinte végzetes következményei

Zoli igazi bohém volt: nem vetette meg a nehéz, fűszeres ételeket, jó szivarokat, zamatos röviditalokat, bolondult a szép nőkért és a motorokért. Éppen ezért volt furcsa, amikor elmaradozott a közös gurulásokról meg az iszogatós meccsnézésekről, és nem mesélt a nagyratörő terveiről vagy a hódításairól. Olyasmi kínozta, amiről sok férfi hallgat, pedig lenne rá segítség.

„Digitális fitneszrendszer: Az eMAG csuklózásra ösztönöz, de meddig? ”

A hónap elején ismét felügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az eMAG-gal szemben, mivel úgy vélik, a vállalkozás kereskedelmi gyakorlata megtévesztő lehet a fogyasztók számára. Bár a webshop milliárdos bírságra számíthat, és a vásárlói tömegesen tesznek panaszt a legkülönbözőbb fórumokon, a cég szerint számára az ügyfelek elégedettsége kiemelkedően fontos.

Baleset után a legdrágább sportkocsi visszaküldése: Jákob Zoli közbeszól a botránynak

Korai volt az öröm? Jókora perpatvar alakult ki Jákob Zoltán nemrég megrendelt, kétszázmilliós McLaren 750s Spyder típusú sportkocsija körül. A Nagy Ő egyetlen fillért sem sajnált volna a magyar utcákon nemigen látható járgányért, ám amikor betoppant a bécsi autókereskedésbe, ahova megérkezett a verda, felment benne a pumpa, ugyanis nem az a gép várta, amelyet remélt. Jákob nem habozott, vissza is kérte a pénzét.

Állásfoglalás: Az abszolút vétlenség szükségessége

Zoli, a pesti borbély vétlen. Vétlen a szó értelmező szótári jelentése szerint, vagyis tiszta és ártatlan. Abban, ahogyan elvesztette a fél lábát, egészen biztosan. Közhely ide, közhely oda, ő bizony tényleg rosszkor volt rossz helyen, ráadásul a sors is összeesküdött ellene azzal, hogy az ő szempontjából egy abszolút vétlen baleset után a lábseb elfertőződött, az életét kellett megmenteni az amputációval.