Markó Iván unokatestvérei eladta az örökölt lakásokat

Markó Iván unokatestvérei eladta az örökölt lakásokat

Saját család és gyermek híján a távoli rokonaira szállt a két éve elhunyt Markó Iván hagyatéka. A Kossuth-díjas magyar táncművész két fővárosi lakást és megannyi szellemi értéket hagyott maga után, amelyek jó részét az örökösei már pénzzé is tették.

Markó Iván, a magyar táncművészet kiemelkedő alakja, tragikus körülmények között hunyt el. A lakásában fekve találták meg, miután barátja nem tudott vele kapcsolatba lépni. Bár azonnal érkeztek a mentők, és a kórházban mindent megtettek érte, sajnos három nap után elvesztette az életét. Markó Iván nemcsak számos sikeres produkciót és díjat hagyott maga után, hanem két budapesti lakást és értékes tárgyakat is. A volt felesége, Gombár Judit, 2016-ban elhunyt, és ráhagyta egyik lakását Ivánnak. Markó Iván nem volt örökös nélküli, távoli unokatestvérei örököltek minden vagyonát. Az emlékét őrző barátai közül többen aktívan gondoskodnak róla a mai napig, például egy Facebook-oldalt is létrehoztak, amelyet folyamatosan frissítenek.

Tovább a cikkhez