Osztálytársak által kergetett fiú tragédiája: Egy éve ugrott a vonat elé Pisti, de most hihetetlen fordulat történt az ügyben

Osztálytársak által kergetett fiú tragédiája: Egy éve ugrott a vonat elé Pisti, de most hihetetlen fordulat történt az ügyben

Nem feledünk, nem bocsátunk meg – egy évvel Pisti halála után is így gondolkoznak azok, akik ismerték a fiút, de azok is, akik csak sorsközösséget éreznek vele. A 16 éves tanuló lelki kínjaitól gyötörve hozta meg tragikus döntését 2023 november elején: az iskolából hazafelé, nem messze a sümegi vasútállomástól az érkező vonat elé lépett, amelyik halálra gázolta őt.

Pisti iskolatársai zaklatták és bántalmazták túlsúlya miatt. Az esetről készült iratokat továbbították az ügyészségnek, és hamarosan vádat emelhetnek. Pisti családját továbbra is fájdalommal tölti el a fiú hiánya. Flóderer Károly egy vándorkupát készíttetett Pisti emlékére, amit idén Nóri kapott meg, aki szintén zaklatás áldozata volt, de azóta segíteni szeretne hasonló gondokkal küzdő gyerekeknek.

Tovább a cikkhez