Elhangzott az ítélet a Deák téri kettős gyilkosság ügyében: Fegyházra ítélték a támadókat.

Elhangzott az ítélet a Deák téri kettős gyilkosság ügyében: Fegyházra ítélték a támadókat.

Csaknem négy évvel az országos felháborodást kiváltó Deák téri késelés után ítéletet hirdettek a szörnyű kettős gyilkosság ügyében. A kegyetlen trió két jó baráttal, az akkor 16 éves Martinovics Lászlóval és a 20 esztendős Khéli Gergellyel balhézott össze, majd szúrták és verték őket halálra a főváros központjában 2020 májusában.

Cs. Krisztián 18. születésnapján kétszer a hátán, kétszer pedig a mellkasán szúrta meg Lászlót, akit J. Marcell többször fejen rúgott. J. Dániel mellette állt és támogatta. Cs. Krisztiánt 25 év fegyházra, J. Marcellt 7 év 6 hónap fegyházra, J. Dánielt pedig 5 év fegyházra ítélték. Gergelyet négyszer szúrták meg, majd nekifutásból meg is rúgták. Az áldozatok futballszurkolók voltak, akikért példátlan összefogás indult a hazai futballszurkolók körében. Gergely tele volt tervekkel a halála előtt, már a gyűrűt is megvette, amivel el akarta jegyezni a párját. Az ügyben az akkor 17 éves öccsét is megvádolták a verekedésben való részvételéért, pedig őt egy ütése után szinte azonnal leterítették. László a halála előtt veszítette el édesanyját, az apukája pedig már korábban meghalt. A nagymamája, Babi néni nevelte a húgával együtt.

Tovább a cikkhez