A kép forrása: Blikk
Új magyar filmet mutattak be kedd este az Uránia Filmszínházban. A főszerepet Udvaros Dorottya és Blaskó Péter játssza, a történet pedig kettőjük szenvedélyes szerelméről szól. A nézők soraiban egy ismerős arc is feltűnt, aki nem más, mint Varga Judit és az új kedvese, Windisch László. Mutatjuk, hogy romantikáztak!
Varga Judit, a korábbi igazságügyi miniszter, tönkrement házassága után boldogan alkot egy párt az Állami Számvevőszék elnökével, Windisch Lászlóval. A pár egy asztaloscéget alapított Piciade Famíves Kft. néven, mely bekerült a cégnyilvántartásba. Az Uránia Filmszínházban viselkedésüket látva, valamint a fotózott pillanatokat tekintve, láthatóan nagy az összhang közöttük. Emellett részt vettek a mozi premierjén és az azt követő állófogadáson is. Varga Judit és Windisch László kéz a kézben érkeztek az eseményre, ahol szemmel láthatóan jól érezték magukat.